Egyedül vagyok, de keresem a párom
Kedves, fiatal férfi keresett meg évekkel ezelőtt, azzal a problémával, hogy nem talál párt magának, és sok más problémával is küzd, mint túl sok maszturbáció, túl sok pornó és a nemi identitásának a megkérdőjelezése.
26 éves volt, és szemmel láthatóan szorongással küzdött. Beszélgetéseink során felszínre került a szüleivel való kapcsolata. Gyakran megítélték, és elvették tőle az egészséges önérvényesítés és felelősségvállalás lehetőségét. Sokat volt egyedül, magában, nem nagyon beszélgettek otthon. Az elszigetelődés lett a védelmi fegyvere a nehézségekkel szemben. Még akkor tanulta, amikor a szülei veszekedtek. Olyankor a szobájába menekült, hogy meghúzza magát. Nagyon nem szerette, amikor a szülei kiabáltak egymással, vagy vele. Azt érezte, valami baj van vele, nem szeretik igazán. És ha otthon nem szeretik, biztosan máshol sem fogják – gondolhatta. Visszagondolva a gyerekkorára, az is egy fontos érzés volt számára, hogy nem hagyják érvényesülni, elnyomják a szülői akarat, elképzelések mentén. Mesélte, mindig nehezére esett a beilleszkedés, a szociális lét. Ami egyenes következménye annak, amit otthon megélt.

Bizalom épülése a terápiában
Folytatva az üléseket, ahogy nőtt a bizalom, a terápiás kapcsolat, egyre mélyebb történeteket osztott meg az életéből. Elmesélte, hogy középiskolában történt egy visszaélés. Az egyik fiú osztálytársa az udvaron a fenekét fogdosta, így próbált hozzá közelebb kerülni. Az ügyfelem, nem tudta határozottan visszautasítani, mert félt. Kevésnek, kicsinek, bátortalannak érezte magát. Tudta, hogy ez neki nem jó, mégis hagyta. Így lett egy kérdőjeles „barátja” – másként fogalmazva – emberi kapcsolata. Nem sokáig tartott ez a „baráti kapcsolat”, sikerült véget vetnie neki. Mégis nagyon mélyen beégett a lelkébe. Félt segítségért fordulni, bűnösnek, mocskosnak érezte magát. Félt a megítéléstől. A félelmek által, egészen mostanáig őrizte a titkát. A szüleivel sem tudta soha megosztani, ami benne van.
Gyakori, hogy az áldozat olyan mély szégyent és bűntudatot él át, hogy nem mer segítséget kérni, vagy beszélni a történtekről. Fél, hogy őt fogják megítélni, fél a megaláztatástól, a meghurcolástól, a stigmától. Sajnos hosszú éveken át választhatja azt, hogy magában hordozza ezt a fájdalmas történetet, mely akaratlanul is, meghatározza az életét.
Nyisd ki a szelencét, merj beszélni róla szakemberrel, old fel a fájdalmad, a szégyened, és változtass a sorsodon. Nem vagy egyedül.
10 évvel később került felszínre, valójában mekkora nyomot hagyott ez a lelkében és a férfi képében, a férfiasságában. A terápia során arra jutottunk, hogy azóta a tudatalattija elkönyvelte őt gyenge, gyáva embernek, aki nem képes kiállni magáért. A szégyent, amit tudatosan nem vallott be magának, inkább csak az elkerülő mintázataiból vált tetten érhetővé, végre ki tudta mondani. Felfejtettük, hogy a szégyen által, hogyan került egyre távolabb a többi embertől, és alakított egy titkos, zárt életet. Ide kapcsolódik az a bizonytalansága, hogy vajon a férfiak vagy a nők iránt vonzódik-e. Igazából tudta, hogy a nők iránt, de valamiért megkérdőjelezte ezt a „tudást”. Ez a nemi identitás válság is a szégyen és a bűntudat szülötte, és marta, fojtogatta, éveken át. Sakkban tartva, magányosan.
A zárt ajtók mögött, volt egy férfi, aki 11 éves kora óta pornót nézett, és 26 éves korára kiégett a sok maszturbációban és a pornográf tartalomban. Nem volt még barátnője, nem volt egészséges képe arról, ki a nő, ki a férfi, és mit jelent a párkapcsolat. Csak azt tudta, vágyik rá, ő is szeretne odaérni.
A szociális élet hiányával, és a lelkében zajló nehézségekkel, a mindennapi stresszel úgy küzdött meg, hogy amikor frusztrációt érzett, magához nyúlt, és könnyített magán. Ha kellett, napi 10x. A határt a teste húzta meg, nem az elméje.
Férfiként ugyan érzett vágyat a nők iránt, de nem tudott olyan kapcsolatot kialakítani, amiben aktusra is sor kerülhetett volna. Mélyen félt a nőktől. Így tapasztalásra fizetős szolgáltatókhoz fordult. Hiába az élmény, valójában ez is egy visszaigazolás és megerősítés volt benne mélyen arról, hogy nem férfi, és képtelen egy nőt, egy kapcsolatot megtartani.
Végül azt is bevallotta, szenvedélyesen gyűjti mások használt fehérneműit. Ezeknek a megszerzése igazi örömforrás volt számára, miközben egyidőben bűnös, szégyenteljes cselekedet is. Ezt a tudattalan én része mondta meg neki, a tudatába nem került, amíg nem beszélgettünk róla. A tudata eltakarta, hogy képes legyen élni egy életet.
A változtatáshoz előbb szembesülni szükséges
Innen indultunk, és kezdtünk dolgozni az énképével, és a férfiasságával. A konzultációk során, ahogy feltártuk a múltját, a kapcsolódó érzéseket, az önminősítő konklúziókat, egyre közelebb kerültünk a benne zajló folyamatok megértéséhez. Olyan feladatokat kapott, ami által megtanulta csökkenteni és kezelni a mindennapi frusztrációt, és a szorongását. Fokozatosan csökkent a megnézett pornó videók és a maszturbációk száma. Minden konzultációs alkalom során kértem, hogy a mindennapokban tegye ki magát olyan helyzeteknek, amiben megerősítheti a férfiasságát, az önbizalmát, az önbecsülését.
Ez egy hosszú folyamat. Ezt senki nem adhatja meg neked, csak te magadnak. Én a kitartást, a motivációt segítettem fenntartani benne, hogy ha meg is botlik az úton, képes legyen újra és újra felállni és csinálni, menni előre, fejlődni, tanulni, tapasztalni.
Beszélgettünk az emberi kapcsolatokról, ismertségek, barátságok kialakításáról, a szociális pozíció megerősítéséről, a nőről, a férfiról, a szerepekről, a dinamikáról, a párkapcsolatról. Fél évvel később, eljutottunk oda, hogy elkezdett ismerkedni, és szépen lassan, talált egy lányt. Én idáig kísértem az útján, elköszöntünk egymástól. Bízom benne, a tanultakat folyamatosan használja, az önismerete és az önfejlesztése által, egyre jobb önmagának és a párjának.
A szexuálterápia részemről nem csak a szexualitásról szól. Jóval korábban kezdődik, magánál az embernél. Ha az ember rendben van, a szexualitása is rendben lesz. Az a hiányosság vagy torzulás, ami megjelenik az emberi szexualitásban, valójában a következménye az emberi hiányosságoknak, pszichés torzulásnak.
Ha te is önbizalomhiánnyal küzdesz, gyengének érzed a férfi képed, esetleg hasonló problémák jellemeznek, várom a megkeresésed. Szeretném, ha te is tudnál alakítani egy számodra jó, kiegyensúlyozott életminőséget, párkapcsolatot.
Tovább olvasok a témában

Az érintés és az ölelés a párkapcsolatban
Az érintés és az ölelés a párkapcsolatban Jelentősége, amire talán eddig nem is gondoltál! A Duna TV Családbarát magazin élő adás után vagyok. Tele kétséggel, és bent ragadt gondolatokkal. Így

A pornó és a házasság
A pornó és a házasság A társas magány egyik útja Egy kedves férfi ügyfelem azzal keresett meg, hogy krízisben a házassága. A hiányt, az űrt a pornográf tartalmakkal pótolta, töltötte

Egy szorongó, bizonytalan férfi és a szexuális élet
Egy szorongó, bizonytalan férfi és a szexuális élet Nő és férfi kapcsolata – ilyen minőség is létezik Női szempontból íródik a történet, de mindkét félhez fog szólni. Milyen az élet

Szexuális bántalmazás gyermekkorban, s a szexuális élet felnőttkorban
Szexuális bántalmazás gyermekkorban, s a szexuális élet felnőttkorban Az, amit megéltél gyermekkorodban, hatással lesz rád felnőtt életedben is. Ez különösen igaz, ha szexuális visszaélés, szexuális abúzus áldozata vagy. Elvették tőled

Szexuális visszaélés, szexuális abúzus, trauma
Szexuális visszaélés, szexuális abúzus, trauma Ez egy olyan téma, amely mindenkit érzékenyen érint, de muszáj beszéljünk róla, mert ami neked, kedves olvasó, lehet csak egy történet, az másnak a rögvalóság.

Félelemről, őszintén
Félelemről, őszintén Sokan küzdünk legbensőbb félelmeinkkel, melyeket nehéz lenne megosztani a sérthetetlenség oltárán. Így előfordul, már csak dühként tombol… Létezik-e még a teljes értékű bizalom és biztonság férfi és nő
Jelentkezz be
egyéni, vagy páros konzultációra
- Párkapcsolati tanácsadás, konfliktus-kezelés
- Szexuálterápia, szexuális önismeret fejlesztése
- Női / férfi minőség fejlesztése
- Önismeret fejlesztése
- Egészségtanácsadás