Lacsny Éva szexuálterapeuta

Intimitás Coaching

Szexuálterápia

A konzultációk során, ügyfeleim többségénél kiderül, hogy a biztonságra mennek, és elég sablonosak az együttlétben. Csökkent nemi vágy, csökkent motiváció jellemzi a feleket.

Szépen lassan, lezsibbadtak. Elfelejtették használni az érzékszerveiket. Nem tudnak jelen lenni. Sőt, néha görcsösen félnek helyt állni, együtt lenni intim helyzetekben. Lassan indul a motor, és akkor is csak döcög…

Ismerősen csengnek a szavak? – A szexuális érzékenyítés egyéni workshop pont az ilyen helyzetek felfejlesztésére lett kialakítva!

Uncsi, sablon szex helyett, mély érzékelés, testtudat, jelenlét, és az az elsöprő energia, amit olyan rég óta áhítasz!

Vonatkoznak rád ezek a kérdések?

Nőként

Férfiként

Ha ezen és hasonló kérdésekre IGEN a válaszod, itt a helyed az Érzékenyítő Workshopon

Szándékosan nem csoportban dolgozunk, mert tudom milyen mély tartalmak lappanghatnak benned. Szégyen, bűntudat, kétség, félelem, prüdéria, elégtelenség érzése, önbecsülés-önbizalom hiánya. Amit csoportban nem fogsz tudni kiadni magadból. Ezért a WS során, kizárólag rád figyelek, téged hallgatlak, és közösen dolgozunk az általad definiált célok elérésében.

Az egyéni Workshop keretén belül, biztonságos környezetben tanulhatsz a tested és a lelked működéséről. Célunk az önismeret és az önfejlesztés, s általa a szexualitás finomságainak megélése. Dolgozunk testtel, lélekkel, pszichével. Fejlesztjük az önbecsülést, az önbizalmat, és oldjuk a tabukat, gátakat, a szorongást.

Tudásom, megközelítésem, hozzáállásom legjavát adom át, koncentráltan, rád fókuszálva.

A szex, a legvégső állomás. Az emberi minőség az első. Tehát az embert fejlesztjük, hogy helyére kerüljön, megfelelően tudjon a nemi szerepébe beleállni, határt tartani, elveket, értékeket képviselni, és figyelmes partnerként reagálni. Jól adni, jól közelíteni, jól érinteni. Nem én mondom meg, mitől lesz valami jó! Módszereket, tudást, figyelmet, megközelítést, technikai tudást adok, hogy Te tudd, melyik pillanat mitől lesz igazán jó. Hogyan segítsd elő a folyamatokat önmagadban, érkezz meg, állj készen, irányíts vagy kövess. És hogyan segítsd a partnered átmenni ezeken a folyamatokon.

A szexualitás, az intimitás, a szeretkezés gyógyít, visszatölt, feltölt. A szeretettel, a szeretettséggel, az elfogadással, elfogadhatósággal azonosítható. Ezt a gyógyító minőséget fogjuk tanulni, elsajátítani. Hogy nőként / férfiként stabilizálódj, kapcsolódj, és megéld a teljes egyesülést, s általa azt a harmóniát, és kielégülést, amit ma még, talán elérhetetlennek hiszel.

Nézzük, mire számíthatsz az egyéni workshopon

Időtartam 3-3,5 óra.

Vásárlást követően, a megadott kapcsolati adatokkal felveszem veled a kapcsolatot, és időpontot egyeztetünk.

A workshop felépítése

Alapvetően a férfival és a nővel külön foglalkozom, de külön kérésre párok részére is van lehetőség fejlődni, tanulni

  • problémák és célok meghatározása
  • milyen problémád van, mivel küzdesz – erről beszélgetünk, és gyakorlati megoldási lehetőségeket kapsz
  • hol tartasz, miben szeretnél fejlődni – erről beszélgetünk és a fejlődési lehetőségekről, konkrét lépésekről, hogy elérd a célod
  • bodywork – légzéstechnika, testtudatosság, jelenlét, szexuális energetika – elmélet és gyakorlat (ruhás!)
  • kényeztetési technikák, örömszerzés, gyógyítás a szexualitás által – beszélgetés és technikai ismertető
  • legfőbb cél, hogy érkezz meg a nőiességedbe, légy befogadó, önfeledt, éld meg a biztonságot, a bizalmat
  • legfőbb cél, hogy érkezz meg a férfiasságodba, és a jó, gyógyító szeretői minőség elérése, szexuális 
  • szexuális kultúra fejlesztése

Melyiket választod?

Kedves Ügyfeleim!

2023 június 7. és 2023 június 14. között nyári szabadságom első részét töltöm.

Ezért telefonon nem vagyok elérhető! Kérem ha szükségét érzik az online eléréseimet használják. (email, viber, whatsapp)

Megértésüket köszönöm!

Lacsny Éva
Szexuálterpeuta