Hatályos ettől a naptól: 2022. november 10.
Kérjük, hogy megrendelése véglegesítése előtt figyelmesen olvassa el a jelen dokumentumot, mert megrendelése véglegesítésével Ön elfogadja a jelen ÁSZF tartalmát!
Bevezető
A terápia
Szeretnénk felhívni a figyelmedet, hogy minden terápia során, az ügyféltől származó információt bizalmasan kezeljük. Terápiás munkavégzésünk a jelen hatályos jogszabályok szerint titoktartási kötelezettség alá esik, így nem áll módunkban az ügyfél előzetes hozzájárulása nélkül, tudomásunkra jutott információt továbbítani az illetékes hatósághoz a Ptk.-ban meghatározottak szerint, kivételt képez az állam külső és belbiztonsága, a nemzetbiztonság és a büntetés-végrehajtás biztonsága.
A terápia megkezdése önmagában egy megbízási szerződést feltételez, amelyet mindkét fél jelenlétével hitelesít, és a közös munka által hozzájárul, szerződéses dokumentáció és aláírás hiányában is. A beszélgetések során tudomásunkra jutott információt a terápia során és lezárta után is, bizalmasan kezeljük.
Az adatokat kizárólag Lacsny Éva kezeli, harmadik személynek nem kerülnek kiadásra.
A terápia megkezdése egy elköteleződés, melyben az ügyfél és a terapeuta is arra szerződik, hogy a tőlünk telhető legjobbat hozzuk ki a közös munkából. Ehhez az eredményhez elengedhetetlen a motiváció és a szándék, miszerint az ügyfél kijelenti, készen áll a változásra, a személyes fejlődésre. Elfogadja, hogy egy-egy terápiás alkalmat követően egyéni befektetett munkára és energiára is szükség van odahaza, ami a terapeuta által adott házi feladatok elvégzését is jelenti.
A terapeuta és az ügyfél kapcsolata
A személyes kapcsolatfelvételt időpont egyeztetés előzi meg, mely során a terapeuta megismeri az ügyfél alap problémáját, nevét, telefonszámát. Tájékoztatjuk a helyszínről és az időpontról, amely a FB foglalási rendszerében is rögzítésre kerül, így az ügyfél a konzultációt megelőző napon újra értesül az egyeztetett időpontról. A további konzultációk időpontjai alapvetően személyesen kerülnek megbeszélésre.
Pénzügyek
A szexuálterápia és a pszichológiai tanácsadás megkülönböztetett áron történik, mindkettő 60 percben, párok esetén 90 percben. Számlaigényét kérjük, előre jelezze. Fizetés történhet személyesen készpénzben, és előre utalással. Ennek feltétele, hogy az utalt összeg számlára beérkezzen a terápiát / a tanfolyamot / az előadást megelőző napon.
Lemondási feltételek
A konzultációt lemondani legkésőbb a foglalt időpont előtt 48 órával előtte tudod, az ITK valamely elérhetőségén. Az elmaradt időpont lehetőség szerint bepótolható, előzetes egyeztetés alapján. 48 órán belüli lemondás esetén az ügyfél köteles megtéríteni az elmaradt konzultáció díjának 50%-át, melyet megtehet személyesen, a következő konzultáció alkalmával, illetve előre utalással.
Kivételt képeznek azon előre nem látott események, kényszerítő körülmények, melyeket az ügyfél minden cselekedete és szándéka ellenére, nem tudott elhárítani. Ilyen a kötelezően kiírt túlóra munkahelyen, nagyobb vagyoni kár keletkezése, baleset, vagy haláleset.
Amennyiben két egymást követő alkalom is lemondásra került, további időpontokat nem áll módunkban fenntartani.
Kizáró okok
Azon ügyfél, aki alkoholos befolyásoltság alatt, vagy drog hatása alatt áll, nem áll módunkban fogadni, se ellátni. Az ilyen okból elvetett alkalmat teljes mértékben téríteni kell a helyszínen.
ÁSZF webáruház, konzultációk, kurzusok, workshop
Az Általános Szolgáltatási Feltételek („ÁSZF”) tartalmazzák a Lacsny Éva, mint szolgáltató (“Szolgáltató”) által üzemeltetett webáruház használatára vonatkozó általános szerződési feltételeket. Kérjük, hogy csak akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre (nem minősül írásba foglalt szerződésnek), magatartási kódexre nem utal.
1. Impresszum – Üzemeltetői adatok:
Név: Lacsny Éva egyéni vállalkozó
Székhely: 1118 Budapest, Csikihegyek utca 14.
Levelezési cím: 1118 Budapest, Csikihegyek utca 14.
Nyilvántartásba vevő hatóság:
Nyilvántartási szám: 51800712
Adószám: 68476681-1-43
Képviselő: Lacsny Éva
Telefonszám:+36307160113
E-mail: itk@intimitascoaching.hu
Honlap: https://intimitascoaching.hu/
A szerződés nyelve: magyar
Tárhelyszolgáltató adatai:
Név: NETDOOR Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1055 Budapest, Akadémia utca 14. fsz 5.
Elérhetősége: info@serverkraft.hu
Cégjegyzékszám: 01-09-936833
Adószám: 22635813-2-41
2. Alapvető rendelkezések:
2.1. Hivatkozás a jogszabályokra:
A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
2.2. A szabályzat módosíthatósága.
Jelen Általános Szerződési Feltételeket kizárólag lacsny Éva Egyéni Vállalkozó módosíthatja. A módosítások elsősorban csak akkor következnek be, ha a törvényi szabályozás erről rendelkezik, vagy a törvényi szabályozás módosul.
Ha módosításra kerül sor, a már nem hatályos ÁSZF-et archiváljuk és elérhetővé tesszük, annak érdekében, hogy a módosítás előtt keletkezett esetleges jogviták esetén élő ÁSZF elérhető legyen.
2.3. A weboldal és annak tartalma
Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.
2.4. ÁSZF hatálya, elfogadása:
A Vásárló és a Szolgáltató között létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg. Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF a Vásárlót és a Szolgáltatót illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit.
A Honlap használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet jelen ÁSZF nem tartalmaz, a Honlapon elérhető egyéb tájékoztatások nyújtják.
Ön a megrendelése véglegesítése előtt köteles megismerni a jelen ÁSZF rendelkezéseit. A webáruházunkon keresztül történő vásárlással Ön elfogadja a jelen ÁSZF rendelkezéseit, és az ÁSZF maradéktalanul az Ön és az Szolgáltató között létrejövő szerződés részét képezi.
3. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre:
A honlapon jelenleg csak elektronikusan elérhető termékek és szolgáltatások érhetők el.
Ezen termékekre – tekintve, hogy nincs csomagolásuk és azonnal használhatóvá válnak-, az elállási jog csak részben vonatkozik. Ézért minden esetben figyelmesen és körültekintően olvassa el a vonatkozó leírásokat.
A honlapon a megvásárolható termékek lényeges tulajdonságairól az egyes termékeknél szereplő leírásokban adunk tájékoztatást. Termékoldal, termékleírások.
3.1. Az adatbeviteli hibák javítása – felelősség a megadott adatok valóságáért
Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Szolgáltató jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Szolgáltató a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.
3.2. Eljárás hibás ár esetén
Nyilvánvalóan hibásan feltüntetett árnak minősül:
0 Ft-os ár, kedvezménnyel csökkentett, de a kedvezményt tévesen feltüntető ár (pl.: 1000 Ft-os termék esetén a 50 %-os kedvezmény feltüntetése mellett 100 Ft-ért kínált termék).
Hibás ár feltüntetése esetén Szolgáltató felajánlja a termék valós áron történő megvásárlásának lehetőségét, mely információ birtokában a Vásárló eldöntheti, hogy megrendeli valós áron a terméket vagy minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül lemondja a megrendelést.
4. Regisztráció/Vásárlás
A Vásárlási útmutató – mely jelen ÁSZF szerves részét képezi -, pontosan leírja a vásárlás menetét.
4.1. Regisztráció
Amennyiben vásárolni szeretne, úgy az első vásárlás alkalmával meg kell adnia a vásárláshoz szükséges adatokat is, így a nevét, számlázási és szállítási adatait, e-mail címét, valamint a későbbi belépéshez szükséges jelszavát. A regisztráció véglegesítése előtt szükséges a regisztrációs feltételek elfogadása is. A regisztrációt e-mailben visszaigazolja a rendszer. A vevő köteles az általa megadott jelszót bizalmasan kezelni. Amennyiben az azonosítás során a vevő egyedi azonosítója és jelszava helyes megadását követően a vevő adatai arra jogosulatlan harmadik személy birtokába kerültek, az ebből eredő károkért, illetve hátrányokért az Adatkezelő felelősséget nem vállal. A felhasználók e-mail címük megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy az üzemeltető/ szolgáltató technikai jellegű üzenetet küldjön számukra. A regisztrált adatokat az üzemeltető kérelemre törli a rendszerből. A törlési kérelem biztonsági okokból csak akkor lesz érvényes, ha a törlési kérelmet a felhasználó e-mailben megerősíti, így elkerülhető, hogy valaki szándékosan vagy tévedésből mást töröljön a regisztrációs adatbázisból. A regisztrációt az e-mail cím azonosítja, tehát egy e-mail címet csak egyszer lehet regisztrálni.
A regisztráció kötelezettségekkel nem jár.
4.2. Vásárlás
A honlapon szereplő termékkategóriákra kattintva választhatja ki a kívánt termékcsaládot, és ezen belül az egyes termékeket. Az egyes termékekre kattintva találja a termék fotóját, cikkszámát, ismertetőjét, árát. Önnek vásárlás esetén a honlapon szereplő árat kell megfizetnie. A termékeket illusztrált fényképpel jelöltük. A fényképeken látható kiegészítők, dekorációs elemek nem részei a terméknek, kivéve ha az a termékleírásban külön kiemelésre kerül.
Felhívjuk figyelmét, hogy az esetleges elírásokért, téves adatokért felelősséget nem vállalunk!
5. A rendelés menete
A Termék kiválasztása után Ön a “Kosárba” gombra kattintva helyezhet – tetszőleges számú terméket a kosárba anélkül, hogy ezzel Önnek vásárlási- vagy fizetési kötelezettsége keletkezne, mivel a kosárba helyezés nem minősül ajánlattételnek.
A termékeket a Kosárba helyezheti bejelentkezés nélkül is azonban megrendelés előtt Önnek be kell lépnie a rendszerbe. Ezt csak akkor tudja megtenni, ha regisztrálja magát. A regisztrációt a következő menüpont alatt találja.
Kurzusok, könyv→Fiókom illetve a fejléc alatt is megtalálható.
Ha Ön regisztrált vásárló, de elfelejtette jelszavát, használja a jelszó Bejelentkezés emlékeztetőt. Ha itt megadja a regisztrált e-mail címét, akkor a jelszavát e-mailben elküldjük Önnek. Belépést a Bejelentkezés menüpont segítségével végezheti el. Itt adja meg regisztrált e-mail címét és jelszavát, majd nyomja meg a belépés gombot. Ha sikeres a belépés, akkor ebben az ablakban megjelenik az Ön regisztrált e-mail címe és a kilépés gomb, amely segítségével elhagyhatja az áruházat.
A honlap használata során Ön a honlap tetején található „Kosár megtekintése” ikonra kattintva bármikor ellenőrizheti a kosár tartalmát. Itt lehetősége van a kiválasztott termékeket eltávolítani a kosárból, illetve a termék darabszámát megváltoztatni. A rendszer a „Kosár frissítése” gomb megnyomását követően megjeleníti az Ön által megváltoztatott adatoknak megfelelő információkat, ideértve a kosárba tett termékek árát is.
Amennyiben Ön nem kíván további termékeket kiválasztani és a kosárba helyezni, úgy a „Megrendelés” gomb lenyomásával folytathatja a vásárlást.
„Megrendelés” gomb lenyomását követően megjelenik a kosár tartalma, illetve az Ön által kiválasztott termékek megvásárlása esetén az Ön által fizetendő teljes vételár. Ezek után szükséges a felhasználói adatokat kitölteni (Név, Cím, szállítási mód, fizetési mód, elérhetőségek).
A fenti szövegdobozok kitöltését követően Ön a „Folytatás a következő lépéssel” gombra kattintva folytathatja a megrendelési folyamatot, illetve a „Mégsem” gombra kattintva törölheti/javíthatja az eddig bevitt adatokat, és visszaléphet a Kosár tartalmához. A „Folytatás a következő lépéssel” gombra kattintás esetén Ön a „Rendelés áttekintése” oldalra érkezik. Itt láthatja összegezve az Ön által korábban megadott adatokat, így a Kosár tartalmát, a felhasználói, számlázási és szállítási adatokat és az Ön által fizetendő összeget (ezeken az adatokon itt már nem változtathat, csak ha a „Vissza” gombra kattint).
5.1. A rendelés véglegesítése (ajánlattétel):
Amennyiben Ön meggyőződött arról, hogy a kosár tartalma megfelel az Ön által megrendelni kívánt termékeknek, valamint az Ön adatai helyesen szerepelnek, úgy a „Megrendelés” gombra kattintva zárhatja le megrendelését. A honlapon közölt információk nem minősülnek az Szolgáltató részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén Ön minősül ajánlattevőnek.
Ön a „Megrendelés” gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata – az Szolgáltató jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása esetén – fizetési kötelezettséget von maga után. Önt az ajánlata 48 órás időtartamban köti. Amennyiben az Ön ajánlatát a jelen általános szerződési feltételek szerint 48 órán belül nem igazolja vissza az Szolgáltató, Ön mentesül az ajánlati kötöttsége alól.
5.2. Rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte
Önnek bármilyen időpontban lehetősége van a megrendelés leadására. Az Szolgáltató legkésőbb az Ön ajánlatának elküldését követő munkanap során e-mail útján visszaigazolja az Ön ajánlatát. A szerződés akkor jön létre, amikor az Szolgáltató által küldött visszaigazoló email az Ön számára a levelezőrendszerében hozzáférhetővé válik.
6. A megrendelt termék ellenértékének és a szállítás díjának fizetésének módja
Jelen ÁSZF szerves részét képezi a Szállítási feltételek és a Fizetési feltételek kivonat, melyben részletesen ismertetjük a szállítás és a fizetés feltételeit.
6.1. A megrendelt termék fizetésének módja
Banki előre utalással, vagy bankkártyás fizetéssel történő teljesítés: ha már visszaigazoltuk az Ön megrendelését, akkor a visszaigazoló e-mailben megtalálja a bankszámlaszámunkat és a megrendelésszámot, amelyre hivatkozni kell az átutalás megjegyzés / közlemény rovatában. Amennyiben az átutalt összeget jóváírják a bankszámlánkon, csak ezt követően adjuk fel a futárszolgálattal a terméket, vagy adunk hozzáférést eletronikus szolgáltatásainkhoz és termékeinkhez.(bankszámlaszámunkat az üzemeltetői adatok között találja meg)
6.2. Szállítás módjai és díjszabása
A webáruházunkban igénybe vehető szállítási módokról és azok mindenkori díjszabásáról, a jelen ÁSZF szerves részét képező Szállítási feltételek oldalon kap részletes információt!
7. Elállás joga
Az elállási jogról és annak gyakorlásának menetéről a jelen ÁSZF szerves részét képező Elállási jog és az elállási jog gyakorlásának menete oldalon kap teljes részletes tájékoztatást.
FOGYASZTÓI TÁJÉKOZTATÓ A 45/2014. (II. 26.) KORM. RENDELET ALAPJÁN
7.1. Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról
Fogyasztónak a Ptk. 8:1. § 1. bekezdés 3. pontja szerint csak a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy minősül, így jogi személyek nem élhetnek az indokolás nélküli elállási joggal!
A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga. A fogyasztó az elállási jogát
termék adásvételére irányuló szerződés esetén a terméknek, több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek, a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított határidőn belül gyakorolhatja, mely határidő 14 nap.
A jelen pontban foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e pontban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.
Ha a szerződés megkötésére a fogyasztó tett ajánlatot, a fogyasztót a szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga, ami a szerződés megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti.
7.2. Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása
A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.
Kérjük, hogy az elállási nyilatkozatot és a terméket az alábbi címre visszajuttatni szíveskedjenek:
Név: Lacsny Éva Egyéni vállalkozó
Levelezési cím: 1118 Budapest, Csikihegyek utca 14.
7.3. A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége
Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap.
A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta.
Az Szolgáltató a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón haladéktalanul visszaigazolni, amennyiben az internetes honlapján is biztosítja a fogyasztó számára az elállási jog gyakorlását.
7.4. Az elállási jog részletszabályai
Szolgáltató visszatérítési költsége és módja, többletköltségek, visszatartási jog, visszaszolgáltatással kapcsolatos költségek, fogyasztói felelősség az értékcsökkenésért
7.5. Az elállási jog az alábbi esetekben nem gyakorolható
Az Szolgáltató kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:
a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
A nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.
8. Jótállás, szavatosság, kellékszavatosság
8.1. Milyen esetben élhet Felhasználó a kellékszavatossági jogával?
Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
8.2. Milyen jogok illetik meg a Felhasználót a kellékszavatossági igénye alapján?
Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
8.3. Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó kellékszavatossági igényét?
Felhasználó (ha fogyasztónak minősül) köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves (vállalkozás esetén 1 éves) elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
8.4. Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Felhasználó a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
8.5. Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének (amennyiben a Felhasználó fogyasztónak minősül)?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Termékszavatosság, garancia, jótállás
Jelen szerződés szerves részét képező Garancia, Jótállás, Kellékszavatosság, termékszavatosság oldalon, pontos és részletes tájékoztatást adunk Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó. termékszavatossági rendjéről.
8.6. Milyen esetben élhet Felhasználó a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Felhasználó – választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
8.7. Milyen jogok illetik meg Felhasználót termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Felhasználó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
8.8. Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
8.9. Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Felhasználó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven (vállalkozás esetén 1 éven) belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
8.10. Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Felhasználónak kell bizonyítania.
8.11. A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
8.12.Kellékszavatosság, termékszavatosság bejelentése
A kellék vagy termékszavatosság a rabo Célgép honlapjáról letölthető Kellékszavatossági, termékszavatossági igény bejelentő lap kitöltésével Lacsny Éva Egyéni Vállakozónak való visszaküldésével kezdhető el.
9. Bíróság kikötése
A Fogyasztó polgári eljárás keretein belül jogosult a jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
9.1. Békéltető Testületi eljárás:
Jogosult a lakóhelye/tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez fordulni, ha Fogyasztói panaszát elutasítjuk. Az eljárás megindításának feltétele, hogy a Fogyasztó Lacsny Éva Egyéni Vállalkozókel közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
A Békéltető Testületi eljárásban Lacsny Éva Egyéni Vállalkozóet együttműködési kötelezettség terheli. Ez alapján Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó köteles a Békéltető Testület felhívására válasziratot megküldeni, valamint a Békéltető Testület előtti meghallgatáson megjelenni és egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani.
Ha Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó székhelye/telephelye a területileg illetékes Békéltető Testületet működtető kamara szerinti megyén kívül található, Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó együttműködési kötelezettsége a Fogyasztói igény megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
Amennyiben fenti együttműködési kötelezettségünknek nem teszünk eleget, a Fogyasztóvédelmi Hatóság hatáskörébe kerül az ügy, mely szerint a cégek jogsértő magatartásakor kötelező bírságkiszabás van érvényben, ettől eltekinteni nem lehet.
A bírság összege kis- és középvállalkozás számára 15.000 – 500.000 Ft-ig, 100 millió Ft feletti éves nettó árbevétellel rendelkező nagyvállalat számára pedig 15.000 Ft-tól a vállalat éves nettó árbevételének 5%-áig, legfeljebb 500 millió Ft-ig terjedhet.
A Fogyasztó kérelmezheti a Békéltető Testületi eljárás megindítását. A kérelmet írásban (levél, fax, távirat útján, illetve a Békéltető Testület weboldalán, elektronikus formában), a Békéltető Testület elnökéhez szükséges eljuttatni.
Tartalmaznia kell a kérelemnek:
- Fogyasztó nevét, lakóhelyét/tartózkodási helyét, elérhetőségét
- Fogyasztói jogvitával érintett cég nevét, székhelyét/telephelyét
- Fogyasztó álláspontját és az azzal kapcsolatos bizonyítékokat, tényeket
- Fogyasztó nyilatkozatát, hogy megkísérelte a vitás ügy rendezését közvetlenül az érintett vállalkozással
- Fogyasztó nyilatkozatát, hogy más Békéltető Testületi eljárást nem kezdeményezett az ügyben, nem indított közvetítői eljárást, keresetlevelet nem adott be, fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelmet nem terjesztett elő
- Testület döntésére irányuló indítványt
- Fogyasztó aláírását
Amennyiben a Fogyasztó az illetékes Békéltető Testület helyett más testületi illetékességet kérelmezett, annak megjelölését
Mindenképpen csatolni szükséges a kérelemhez azon okiratot vagy másolatát, mely tartalmára bizonyítékként hivatkozik a Fogyasztó (a cég panaszt elutasító írásbeli nyilatkozatát, ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a Fogyasztó által birtokolt írásos bizonyítékokat az egyeztetés megkísérléséről).
Amennyiben meghatalmazott jár el a panasz ügyében, a kérelemhez mellékelni szükséges a Fogyasztó által kiadott meghatalmazást.
További információ a Békéltető Testületekről: http://www.bekeltetes.hu
9.2.További információ a területileg illetékes Békéltető Testületekről:
A területileg illetékes Békéltető Testületek elérhetőségei:
Baranya Megyei Békéltető Testület
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.
Telefonszám: 06-72 507-154
Fax: 06-72 507-152
E-mail cím: abeck@pbkik.hu, mbonyar@pbkik.hu
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszám: 06-76 501-500, 06-76 501-525, 06-76 501-523
Fax: 06-76 501-538
E-mail cím: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu, mariann.matyus@bkmkik.hu
Honlap: www.bacsbekeltetes.hu
Békés Megyei Békéltető Testület
Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszám: 06-66 324-976
Fax: 06-66 324-976
E-mail cím: eva.toth@bmkik.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszám:06-46 501-091, 06-46 501-870
Fax: 06-46 501-099
E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu
Budapesti Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Telefonszám: 06-1 488-2131
Fax: 06-1 488-2186
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu
Csongrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszám: 06-62 554-250/118
Fax: 06-62 426-149
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu
Fejér Megyei Békéltető Testület
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefonszám:06-22 510-310
Fax: 06-22 510-312
E-mail cím: fmkik@fmkik.hu
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Cím: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszám: 06-96 520-217
Fax: 06-96 520-218
E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszám: 06-52 500-710
Fax: 06-52 500-720
E-mail cím: korosi.vanda@hbkik.hu
Heves Megyei Békéltető Testület
Cím: 3300 Eger, Faiskola út 15.
Telefonszám: 06-36 429-612
Fax: 06-36 323-615
E-mail cím: hkik@hkik.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306.
Telefonszám: 06-56 510-621, 06-20 373-2570
Fax: 06-56 510-628
E-mail cím: bekeltetotestulet@jnszmkik.hu
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszám: 06-34 513-027
Fax: 06-34 316-259
E-mail cím: szilvi@kemkik.hu
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/A.
Telefonszám: 06-32 520-860
Fax: 06-32 520-862
E-mail cím: nkik@nkik.hu
Pest Megyei Békéltető Testület
Cím: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240.
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81.
Telefonszám: 06-1 269-0703
Fax: 06-1 474-7921
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Somogy Megyei Békéltető Testület
Cím: 7400 Kaposvár, Anna u. 6.
Telefonszám: 06-82 501-026
Fax: 06-82 501-046
E-mail cím: skik@skik.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszám: 06-42 311-544
Fax: 06-42 311-750
E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu
Tolna Megyei Békéltető Testület
Cím: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. III. emelet
Telefonszám: 06-74 411-661
Fax: 06-74 411-456
E-mail cím: kamara@tmkik.hu
Vas Megyei Békéltető Testület
Cím: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszám: 06-94 312-356
Fax: 06-94 316-936
E-mail cím: vmkik@vmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. földszint 116.
Telefonszám: 06-88 429-008
Fax: 06-88 412-150
E-mail cím: bekelteto@veszpremikamara.hu
Zala Megyei Békéltető Testület
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefonszám: 06-92 550-513
Fax: 06-92 550-525
E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu
Online vitarendezési platform:
Az Európai Bizottság által létrehozott weboldalon, Fogyasztói regisztrációt követően, az oldalon található kérelem kitöltésével a Fogyasztó rendezheti az online vásárlással kapcsolatos jogvitáit bírósági eljárás indítása nélkül. Ez is egy módja a távolsági korlátok nélküli Fogyasztói jogérvényesítésnek.
Ön panaszt tehet az online vásárolt termékkel/szolgáltatással kapcsolatban.
Önnek és az Ön által bepanaszolt cégnek lehetősége van ezen az online vitarendezési platformon együtt kiválasztani, hogy mely vitarendezési testületet bízzák meg a panasz kezelésével.
Az online vitarendezési platform a következő weboldalon érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU
10. Panaszkezelés rendje és jogérvényesítési lehetőségek (fogyasztónak minősülő felhasználók esetén)
A Fogyasztó a terméket, illetőleg Vállalkozásom tevékenységét illető kifogásait a következő elérhetőségeinken juttathatja el hozzánk:
E-mail cím:itk@intimitascoaching.hu
Telefonszám: +36307160113
A Fogyasztó elsősorban írásban, egyes esetekben azonban szóban is közölheti panaszát. A panasz vonatkozhat a eljáró személy viselkedésére, munkájára, esetleg mulasztására, mely a termék forgalmazásával, értékesítésével közvetlen kapcsolatban áll.
A szóbeli panaszt haladéktalanul kivizsgáljuk és lehetőség szerint megoldjuk. Amennyiben a Fogyasztó nem ért egyet a panasz kezelésével vagy a panasz haladéktalan kivizsgálása nem lehetséges, a panaszról és azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet veszek fel, melynek másolati példányát eljuttatja a Fogyasztó részére (személyes jelenlét esetén helyben átadja). E-mailen érkezett panasz esetében 30 napon belül a válasszal együtt megküldi a Fogyasztó részére. Az írásbeli panaszt a beérkezéstől számított 30 napon belül írásban megválaszolom. A panasz elutasítása esetén álláspontomat köteles vagyok megindokolni. Köteles vagyok a panaszt egyedi azonosítószámmal ellátni – telefonon, illetve egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás útján közölt szóbeli panasz esetén.
Tartalmaznia kell a panaszról felvett jegyzőkönyvnek:
- Panasz eljuttatásának helyét, módját, idejét
- Fogyasztó nevét, lakcímét, elérhetőségét
- Fogyasztói panasz részletes leírását, továbbá a dokumentumok, iratok, bizonyítékok jegyzékét
- Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó nyilatkozatát a Fogyasztói panaszt érintő álláspontjáról, ha annak haladéktalan kivizsgálása megoldható
- Jegyzőkönyv felvételének helyét és idejét
- Jegyzőkönyvet felvevő személy- és a Fogyasztó aláírását – ez utóbbit abban az esetben, amennyiben személyes jelenléttel történik a szóbeli panasz közlése
- A panasz egyedi azonosítószámát – telefonon, illetve egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás útján közölt szóbeli panasz esetén
A panaszról felvett jegyzőkönyvet és válaszom másolati példányát 5 évig megőrzöm, ellenőrző hatóság kérésére bemutatom.
Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó a Fogyasztót írásban tájékoztatja, amennyiben a panaszt elutasítja, hogy panaszával mely hatóság vagy Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. Tartalmazza a tájékoztatás az illetékes hatóság és a Fogyasztó lakóhelye/tartózkodási helye szerinti Békéltető Testület székhelyét, levelezési címét, elérhetőségeit (weboldal, e-mail, telefonszám), valamint Fogyasztói jogvita rendezése céljából történő Békéltető Testületi eljárás igénybevételével kapcsolatos álláspontját.
Abban az esetben, ha Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó és a Fogyasztó közti jogvita tárgyalások útján sem rendeződik, további jogérvényesítési lehetőségekkel élhet a Fogyasztó.
10.1. Fogyasztóvédelmi Hatósági eljárás:
A Fogyasztói jogok megsértése esetén a Fogyasztó jogosult panaszt tenni a lakóhelye szerint illetékes Fogyasztóvédelmi Hatóságnál. A hatóság dönt a Fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról a panasz elbírálását követően. Az elsőfokú hatósági feladatokat a járási hivatalok látják el. Elérhetőségük: http://jarasinfo.gov.hu/
11. Szerzői jogok
11.1. A webshop szerzői jogi védelme.
Weboldalunk szerzői műnek minősül a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1. § (1) bekezdése értelmében, szerzői jogi védelem alatt áll minden egyes része. Tilos a weboldalunkon található képek, szövegek, szoftveres, illetve grafikai programok engedély nélküli használata, továbbá a weboldalunkat módosító, kártékony alkalmazások használata, ugyanezen törvény 16. § (1) bekezdése szerint. Felhívjuk figyelmét, hogy weboldalunkról, valamint adatbázisunkból történő anyagok, képek, videók, szövegek átvételére kizárólag a jogtulajdonos(ok) írásos hozzájárulása esetén van lehetőség, forrásmegjelölés feltüntetése mellett.
12. Adatvédelem
Az adatvédelmet a jelen ÁSZF szerves részét képező Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat szabályozza, mely minden honlaplátogató és a honlapon vásárlóra egyetemlegesen érvényes.
13. Külföldi értékesítés
Lacsny Éva elsősorban Magyarország területén belül biztosítja a megrendelt termékek, szolgáltatások kiszállítását/átvételét.
A Magyarországon kívüli vásárlásra szintén Általános szerződési feltételeink irányadóak. Fogyasztó ebben az esetben valamely tagállam nagykorú állampolgára vagy ott lakóhellyel rendelkező, gazdasági tevékenysége, illetve szakmája körén kívül eljáró természetes személy. Vállalkozás pedig valamely tagállamban letelepedési hellyel rendelkező, az Európai Unión belül terméket vásárló vagy szolgáltatást igénybe vevő, gazdasági tevékenysége, illetve szakmája körében eljáró személy.
A kommunikáció és vásárlás elsődleges nyelve magyar. Lacsny Éva nem köteles a Fogyasztó tagállamának megfelelő nyelven kommunikálni.
Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó nem köteles megfelelni a külföldi Fogyasztók/Vállalkozások tagállama szerinti nemzeti jogban az érintett termékkel összefüggésben meghatározott szerződésen kívüli követelményeknek.
A külföldi Fogyasztók/Vállalkozások az Általános szerződési feltételeink szerint élhetnek jogérvényesítési lehetőségükkel.
Online fizetés esetén a fizetés a Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó által meghatározott pénznemben történik. Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó visszatarthatja a termék átadását, amíg meggyőződik a vételár és szállítási díj sikeres kifizetéséről. Ha a vételár nem került teljes mértékben kifizetésre, Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó felhívja a Fogyasztó/Vállalkozás figyelmét a vételár kiegészítésére.
Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó a magyar vásárlókat megillető átadási lehetőségeket biztosítja a nem magyarországi vásárlóknak is, amennyiben rendelkezésre áll az adott országban az adott szállítási mód. A Fogyasztó/Vállalkozás kérheti a termék külföldre történő szállítását, a külföldre vonatkozó szállítási díj megfizetése mellett.
Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján.
14. Jogfenntartás és kikötés
Ha Ön korábban rendelt tőlünk terméket, de azt kiszállításkor nem vette át (kivéve azon esetet, melyben elállási jogával élt), illetve a csomag „Nem kereste” jelzéssel visszajött hozzánk, Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó abban az esetben vállalja a megrendelés teljesítését, amennyiben a vételár és szállítási költség előre megfizetésre kerül.
Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó visszatarthatja a csomag átadását, amíg meggyőződünk a termék vételárának sikeres kifizetésének megtörténtéről online fizetés esetén. Ha a termék árát nem egyenlítette ki teljes mértékben, Lacsny Éva Egyéni Vállalkozó felhívja a Fogyasztó figyelmét a vételár kiegészítésére.
15. Részleges érvénytelenség és magatartási kódex
Abban az esetben, ha az Általános szerződési feltételeink egy pontja jogilag hiányos/hatálytalan lenne, arra a részre a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A szerződés többi része továbbra is érvényes.
Lacsny Éva Egyéni Vállalkozónek a Fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexe nincsen.