A fájdalom feldolgozásának képessége is egyéni, ám tanulható, fejlődhetünk általa. Sokan félünk a fájdalomtól, így óvjuk a szívünket, és biztosítjuk magunkat, védelmi pajzsot emelve. Emberként ez az önbiztosítás sokféle „arcot” ölthet. Vannak viselkedésbeli sémák, játszmák, drámák, kifelé több-kevesebb mutatása, kompenzálás, szerepek felvétele és eljátszása.

Az ember akkor tud igazán tanulni, tudatosulni, és előre lépdelni személyes fejlődésében, ha érzi a bőrén, a szívében és a lelkében az életet, és annak értékességét. Minden, ami mélyen megérint minket, hozzánk tesz. Minden, amit igazán képesek vagyunk átélni, tapasztalatként rakódik. Ezek a hatások, mint energia összeadódnak, és teremtenek bennünk egy rezgés szintet, egy kisugárzást. Így válik az ember, érzékelhetővé. Mindannyian magunkban hordozzuk saját szenvedésünket, fájdalmunkat, vívódásunkat, harcainkat, majd amikor megértünk a feladatra és képessé válunk másként értelmezni, másként gondolni rá, akkor ez a konfliktus feloldódik bennünk. Tudássá, tapasztalattá, és végső soron életbölcsességé válik. Új értelmet nyer a fájdalom, az egyéni szenvedés.

Ébredjünk hát fel, és álljunk meg egy pillanatra. Tényleg annyira jelentőségteljes az, amit mondani akarunk?! Kinek fontos igazán?! És miért?! Mit szolgál?! És ha elengednénk?! Ha más szemszögből közelítenénk? Ha képesek vagyunk kívülről megvizsgálni, akkor nyerjük el a tudatunkat, és a tudatosodás folyamatát. Olyan nincs, hogy nem fog fájni! Fáj a szív, a lélek, és lerakódások formájában érzékeljük, mint például szégyen, bűntudat, értéktelenség, szeretetlenség vagy lelkiismeretfurdalás. Addig fog fájni, amíg szükséges éreznünk azt a fájdalmat. Ne felejtsük el, mi tartjuk fent! Majd jön egy pont, amikor megfordulunk. Elég volt! – mondjuk; és elengedjük. Már nem lesz rá szükség. S általa, új bölcsességet nyerünk.

Ahogy az elején is írtam, egyek vagyunk a sok közül. Emberi felelősségünk nem csak önmagunk tisztán tartásában áll, hanem a kapcsolataink tisztán tartásában is. Azt az energiát, amit hordozunk, abból tovább adunk embertársainknak. Hatunk rájuk. Így jön létre a kölcsönhatás. Egyik energia lény, egy rezgés, hatással van a másik energia lényre és rezgésére. Képesek vagyunk változtatni egymást. Így válik jelentőségteljessé minden kimondott szó. A fizikai testen túl, szavainknak is rezgése van. Mivel az ember duális lény, néha szerető szívű, néha gyarló és önző, nem könnyű életfeladat felemelkedni és a tudatot tartva, bölcsen, felelősségteljesen formálni szavainkat, és cselekedeteinket. Az igazi, pozitív kölcsönhatás a példamutatás által nyerhető el. A szavak csak akkor találnak célba, ha a fogadó fél épp nyitott rá. Ezt is érdemes figyelembe vennünk.

Tehát jelen tudásomból és tapasztalatomból kivont konklúzióként, embernek lenni annyit tesz, hogy törekedj a tőled telhető legjobbra. Légy elsősorban önazonos. Frusztrált, függő ember nem tud tisztán, jól adni. Mert önmaga zavart. Törekedj arra, hogy éberen tartsd a szellemed, légy tisztában azzal, ki vagy, mik az értékeid, és légy tisztában az erőddel, mert csak így lehet azt alázattal, bölcsen, jól használni. Jól adj, felelősen, mert tudod, hogy hatással lehetsz egy másik ember életére.

Keresd a szavak mögött a mélyebb értelmet, ne csak halld, figyeld az embert, és kezdd el érzékelni.