Intimitás mesék – az érintés vs. az eltávolodás

Intimitás mesék második története, melyben az érintés, versus az eltávolodás a központi téma

Múlt alkalommal a társ-dinamikáról beszéltünk, ami ha eltolódik a két fél között, azzal együtt jár az intimitás csökkenése, ami az érintések, érintkezések csökkenése által érzékelhető leginkább. Nő a távolságtartás, az elszigetelődés, és egyfajta ön-védelmi bázis alakul.

Nézzük, ezek a bennünk zajló folyamatok miért is történhetnek

Történik valami, amiben csalódunk, ami az elvárásunk, várakozásunk mentén nem valósul meg. Minden csalódás egy kudarc élmény. Kudarc abban például, hogy:

  • nem tudtam megbeszélni egy számomra fontos témát a párommal,
  • nem kaptam megértést, vagy nem lett elismerve az érzésem,
  • vártam egy gesztust, kedvességet, figyelmet, törődést, de nem kaptam meg,
  • nem tudtam kiállni magamért, és megtartani egy határt,
  • én mentem túl egy határon, ami miatt most szégyellem magam, és azt szeretném takarni a másik előtt

Az eltávolodás folyamata általában ott indul, ahol sérülés, vagy olyan önsértés történik, mely által az „alany” azt érzi, meg kell védenie magát a további sérüléstől, csalódástól.

Ugyanis, ha tovább engedné az érintést, az intimitást, tehát a jó érzés megélését, akkor a sérülés érzésének el kellene tűnnie. Már nem lenne létjogosultságom azt érezni, meg kellene bocsátanom magamnak és/vagy a páromnak. Sőt, meg is kellene osztanom a gondolataimat és az érzéseimet, ami elidította bennem a másik eltolását, az intimitás elhárítását és az eltávolodást.

Ehhez fel kell vállaljam a legbensőbb világomat, ami valljuk be, kockázatos, hiszen tovább sérülhetek. Pedig aki mer kockáztatni, nyerhet általa egy igazán mély, őszinte kapcsolatot, amiben nem fog kihunyni az intimitás lángja. Ám az is igaz, ehhez partner szükséges. Akinek valóban meg lehet nyílni.

A párkapcsolat és annak alakulása két ember felelőssége. Mert mindig két emberen múlik.

Mindkét embernek meg kell érkeznie ugyanabba a pillanatba, és tudnia kell élni azzal, ami előtte van. Mert mindig ad az egyik a másiknak lehetőséget arra, hogy igazán megmutatkozzon, vagy elfogadja társa szeretetét, törődését.

Kérdezd meg magadtól, tényleg megéri hordozni a sérelmet, a kudarc élményt? Egyáltalán jogos volt az elvárásod, a várakozásod, vagy a csalódásod megélése? Meddig akarod büntetni saját magad és a párodat?

Esetleg jobban megérné újra kockáztatni, hátha visszanyerhető az intimitás? Persze, csak ha engeded, ha belátod, az igazából jó neked, neki és végső soron, nektek. Ez a legszebb és letöbb, a legintimebb, ami megélhető férfi és nő kapcsolatában.

És mi az érintés jelentősége?

Az érintést nem csak adni és kapni, ám engedni, befogadni is érdemes. Az eltávolodás legjobb ellenszere. Ha éppen adni nem is tudod, legalább engedd meg magadnak, hogy befogadd, megéld és átéld azt a taktilis gondoskodást, amit a párod nyújtani tud.

Az érintés jelentősége egészen a csecsemőkorunkig nyúlik vissza. A legősibb és legintimebb gondoskodási forma. Amikor engeded a párodnak, hogy érintsen, öleljen, kifejezze a szeretetét, annak idegrendszerileg is lenyomata van. Sőt, hormonális változásokat is indukál! Egyszerűen jobban leszel tőle, melegséggel tölt el, és megnyugvással.

Ezért is tudunk lenni esendő, gyermeki szerepben, amikor csak békére lelve, a fejünket a másikra hajtanánk. De vajon mered magad egy pillanatra is gyermeki (egyszerűséggel és teljességgel) rábízni magad a párodra? És önmagadnak megengeded ezt az élményt? Engeded, hogy a másik megtartson?

Nehéz is lenne tartani a haragot, vagy az elhidegülést, ha közben hagynánk, hogy gyakran érintsen a társunk!

Ahhoz hogy tartani tudjuk a sértettségünket, vagy az önsértésünket – miszerint azt gondoljuk, nekünk nem járhat a jó érzés –, akkor bizony, el kell távolítani az érintést, csökkenteni kell az érintkezések számát, így biztosítva magunkat. Melynek az alapja a további sérülés elkerülése. De vajon valós ennek a lehetősége? Vagy csak a tudatod játszik a gondolattal, és az egész vélelmezett?

És ha távolítod, ha eltolod magadtól az érintés megélését, vajon biztos, hogy így lesz jó?!

Miért éri meg önmagad, a párod és a kapcsolatotok ellen menni, ha valójában nem ez a célod? Nem lenne jobb választás, ha a probléma elejét vennétek és megbeszélnétek, őszintén? És nem 5 év után jutnátok el oda, hogy akkora várat építetek, amiből már alig láttok ki, és azt sem értitek már, mi miért történik körülöttetek….

Ha pedig az a cél, hogy elveszítsétek egymást, akkor azt mond ki. Ne csak ahhoz legyen bátorságod, hogy az érintését, a közeledését utasítod el. Legyél inkább egyenes és őszinte. Hisz ez, mindkettőtök, emberi érdeke.