Intimitás Coaching

Félelem az érzelmi közelségtől

Félelem az érzelmi közelségtől

Emberként, szociális lényként, annyi mindentől félhetünk, és tudunk félni. Legtöbben jobban félünk valamely lélektani visszaéléstől, mint bármi mástól. Így sokan rettegünk az érzelmi közelségtől, az elköteleződéstől, csak nem valljuk be magunknak. De érezzük, hogy korábban, valahol mélyen megsérültünk, és most nem megy igazán kapcsolódni a partnerünkhöz, párunkhoz. Nem kerül a felszínre, a tudatba, így sokáig rejtegetjük, őrizgetjük ezt a félelmet.

Az érzéseink, gondolataink befolyással vannak a kapcsolatunk minőségére.

Talán ez az egyik olyan mély, gyermekkorban megalapozott érzésünk, ami leginkább befolyásolja akár az emberi kapcsolataink, akár a párkapcsolatunk minőségét. Érzelmileg megengedőnek lenni, elköteleződni, merni elfogadni és befogadni a szeretetet, a törődést, a gondoskodást, az intimitást, bizony nagyon is kapcsolódik a sérülékenység félelmének érzéséhez. Mindannyiunkban, valamikor ott lebegett a kérdés:

Félelem az érzelmi közelségtől

Vajon mi lesz, ha beleengedem magam érzelmileg ebben a kapcsolatban, és sérülök? Ha visszaélnek a szeretetemmel, az érzéseimmel?”„Még egyszer már nem bírnám ki! Nem engedhetem magamnak többször!” – Hangzik a fejünkben a válasz.

Ha te is hallottad ezt a hangot, akkor szinte biztos, hogy megjelent a védekezés és az elkerülés gondolata. Vagyis hogyan kerülhetném el a jövőbeli sérülés legkisebb lehetőségét is?! Hogyan tudom alakítani a kapcsolatomat úgy, hogy jusson is, maradjon is? Azaz kilogikázva ezen gondolatmenetet, valamely szabály-rendhez, rendszerhez köthetném az együtt töltött időt, a kommunikációt, ki-mit engedhet meg magának, és hol húzom meg a határt. És tudom, hogy hamar be tudom húzni a kéziféket, ha érzelmileg „veszélyben” érzem magam.

Alakítgatjuk is azt az embert, és vele a párkapcsolatot, ám tudjuk, hogy játszmázunk. Honnan tudjuk?! Onnan, hogy érezzük, ez nem az igazi. Van valami zavar, valami űr, valami üresség. És nem értjük.

Félelem az érzelmi közelségtől

Ezekből a gondolatokból, érzésekből, kétségből, félelemből az ember gyakorta alakít biztonsági játékot. Azt mondja magának, jó, tudom, félek, ezért csak szépen lassan lépdelek előre a kapcsolatban, és majd meglátjuk mi lesz. A másik fél tapasztalhatja azt, hogy amikor szeretne tenni előre egy lépést, falba ütközik. A párja behúzza a kéziféket, félelmei okán. A lehetséges érzelmi-lelki sérülés elkerülése fontos védelmi funkció az éntudatunk szempontjából. Valójában erre vagyunk berendezkedve. Folytonos önvédelemre.

Védekezve viszont, hogyan alakíthatunk egy intim, mély, érzelmileg közeli párkapcsolatot?! Rögösen, sok türelemmel, megértéssel, bizonygatással?!

Talán az sem véletlen, hogy a jelen társadalmunkban milyen nagy problémává nőtte ki magát a 30-40-esek között az elköteleződés nehézsége, a párválasztás nehézsége, és a rekord mennyiségű válás. Valamelyest, mind az érzelmi életünkről árulkodik. Az érzelmeink azonosításának, kezelésének és az önszabályozás, a helyes értelmezés hiányosságainak morzsái, jelei.

Még mindig, a sérülés vélelmét tartva, inkább a párkapcsolati modellt alakítgatjuk, és hozunk létre olyan modern formákat, mint a nyitott kapcsolat, a poligámia, a bonyolult kapcsolat, a külön élünk, de együtt vagyunk kapcsolat. A félelmeken túl, az ember kényelmes, konformista lény is. Miért ne kerüljük el a sérülés lehetőségét, ha van rá lehetőség?! Ha alakíthatjuk úgy az életünket, hogy legyen rá lehetőségünk.

Közben viszont, tapasztalhatjuk, hogy nem találjuk az igazi szerelmet, az igaz, mély boldogságot. Az összetartozás élményét!

„Jó a kapcsolat, de nem az igazi.” – mondják néhányan a rendelőmben. „Nem értem miért, de mindig ide jutok. Tart néhány hónapig vagy évig a kapcsolatom, aztán vége lesz. Azt éreztem kiürült, valami hiányzott.”

Számomra az a konklúzió, hogy hiába fontos a másik ember, akit társunkként választottunk, mégsem tudjuk annak kezelni. Határos, kissé érzelmileg távoli kapcsolatot vagyunk képesek alakítani azzal az emberrel. Így nem is tapasztalhatjuk azt az átható érzelmi energiát, amire a lelkünk mélyén oly nagyon vágyunk. Ez a vágy néha annyira erős, hogy szinte fojtogató az érzés. „Nekem miért nem jut ilyen élmény és kapcsolat?!” – Érkezik is az elégedetlenség gondolata és érzése.

Az érzelmi közelség félelmének érzésétől az elégedetlenség érzéséig juthatunk

Figyelitek, hogyan jutottunk az érzelmi közelség félelmének érzésétől az elégedetlenség érzéséig? Ez egy hosszú folyamat. Az elégedetlenség pedig, egyfajta végtermék, egy olyan minőség és érzés, ami gyakran a félelem, az elkerülés következménye. Amikor eljutottunk erre a pontra, elkezdjük megkérdőjelezni a párkapcsolatunkat. Elvégre önmagunkat még mindig nem lehet rendesen kérdőre vonni, miért nem engedted magadnak a sérülés lehetőségét, hogy megélhesd a 100%-os érzelmi kapcsolódást, az intimitást, a szeretetet vagy a szerelmet?! Mert amikor kérdezzük magunkat, az önvédelemre berendezkedett tudatunk azonnal kidob egy szuper magyarázatot, ami részünkről, zöld lámpát kap.

Fel is teszem hát a kérdést:

Te merted már kérdőre vonni magad?

Tudom, ez nagyon nehéz.

Ám amíg nem mersz idáig jutni, megmarad a félelem, az elkerülés, az üresség, az elégedetlenség, és a körbe-körbe keringés. Legtöbbször el kell jutnunk a 35-40-es éveinkig, hogy ezekkel az érzésekkel és gondolatokkal tudunk végre dolgozni, és változtassunk az élet- és érzelmi minőségünkön, a párkapcsolatunkon.

Azt kívánom, te is juss el idáig, hogy végre megold és feloldd azt a körforgást, amiben oly hosszú évek óta keringsz, végső soron, elégedetlenül, hiányolva a mély szeretettség, összetartozás érzését.

Kívánom neked, légy erős, kitartó, és bátor. A szívedben bátor. Fordíts az életeden, a lelki állapotodon. Igazán szeretni és szeretve lenni, a legcsodálatosabb élmény, mit ember az embernek, férfi a nőnek/nő a férfinak adni tud.

Jelentkezz be
egyéni, vagy páros konzultációra