Mind ugyanarra vágyunk! Békére, szeretetre, megnyugvásra. Igazi intimitásra, bizalomra, biztonságra. Hogy egy fárasztó nap után meg tudjunk pihenni társunk vállán. Arra vágyunk, hogy érintsünk és érintve legyünk. Hogy szeressünk és szeretve legyünk.

Egy hosszú távú párkapcsolatban mindig lesznek lejtmenetek, amikor azt érzitek, érzelmileg elkezdtetek távolodni. Amikor a kétség, a bizonytalanság erősödik, így a védekezés is. Amikor kezdtek keményedni, és önmegtartóvá válni.

Ha nem beszéltek a problémákról, az elhidegülésről, akkor a folyamat nem fog megállni. Olyan lesz, mint egy kis hógolyó, amit kezdtünk legurítani egy magas hegy tetejéről. Az út során csak nő és nő, és közben keményedik, elhatalmasodik, érzésre megállíthatatlannak kezd látszani. Az érzelmi eltávolodás is pont így működik.
A kapcsolat nem omlik össze egyik napról a másikra – lassan szivárog ki belőle az érzelem. Néha olyan lassan, hogy évekre kell visszanézni, mire az ember rájön, hogy miben vannak.
És amikor észreveszed, már csak a rutin maradt. A megszokás, a kötelezettség, a feladat. És vele együtt, a lelki üresség, a fásultság.