Párkapcsolati tanácsadás

Konfliktus kezelés, mediáció

(Szexuális) önismeret fejlesztés a párkapcsolaton keresztül

Szexuálterápia, tanácsadás

Akik párt választottak, tükröt is választottak, melybe belenézve, megláthatják igaz valójukat.

Talán pont attól oly színes, és kihívásokkal teli a párkapcsolat, hogy kihozzuk egymásból azt, ami szeretetre méltó, és azt is, amit szeretnénk önmagunkban elkerülni, elrejteni.

Konfliktusok és viták pedig ott alakulnak, ahol az egyik fél megreked a személyes fejlődésében, a tükör pedig kezd kényelmetlenné válni, az egymásra hatás körforgatagában.

Miben segít a párkapcsolati tanácsadás

Annyi apró cseprő vitán vagyunk túl az életünkben, hogy néha már észre sem vesszük a mindennapokban. Mindaddig, amíg az egyik fél szeretne változtatni, akár fejlődni, másképp csinálni. Ám a párkapcsolatban két fél szükséges a változtatáshoz, ami általában nem egy könnyű folyamat.

Ezért is javasolják a szakemberek, hogy a felek ne egymást akarják megváltoztatni, egymásra erőltetve az akaratukat, vagy az igazságtudatukat. További sérülések, fájdalmak elkerülése érdekében, érdemes párkapcsolati tanácsadóhoz fordulni, aki abban segít, hogy ti ketten

  • önmagatok és egymás megértésére jussatok
  • valóban meghalljátok egymást
  • sértődésektől, játszmáktól, érzelmi viharoktól mentesen, őszintén tudjatok beszélni az érzelmi és gondolatvilágotokról
  • tudjatok döntésre jutni a titeket érintő kérdésekben
  • a beszélgetéseken túl, képesek legyetek cselekedni, lépéseket tenni a változásért.

Miben változik az életetek a párkapcsolati tanácsadás során

Az évek során, számos pozitív hatásról számoltak már be ügyfeleink. Ezek közül kiemeltünk néhányat:

  • változik a kommunikáció, a megközelítés
  • helyre kerülnek a nemi szerepek
  • társdinamika alakul vagy helyreáll (különösen ott, ahol az egyik fél dominanciát gyakorolt)
  • megszűnik a frusztráció, a szorongás, a vélt vagy valós képzetek, elvárások, félelmek
  • a közös munka által harmonizálódik a férfi és a nő, s maga a párkapcsolat
  • családosok esetén, a gyermek közérzetére is pozitív hatással van a szülők változása
  • újraépíthető a bizalom, a szeretet és szerethetőség érzése, az intimitás
A probléma változik, ahogy az ember változik. Az, ahol elakadást tapasztaltok, nem más, mint egy újabb lehetőség az emberi fejlődésre.

A párkapcsolati tanácsadás megközelítései

1. Konfliktus kezelésére fókuszált mediáció

Alapvetően jól működő párkapcsolatban is előfordulnak olyan feloldhatatlannak látszó konfliktus helyzetek, amikor érdemes szakembert bevonni.

Ez egy rövid távú program, mely során a konfliktus helyzetre fókuszálva, vizsgáljuk az egyént, az igényeket, a kommunikációt és a megközelítési lehetőségeket. Célom az egymás közötti megértésre törekvés, és mindkét fél számára elfogadható megoldás megtalálása, cselekvéssel érvényre juttatása. Közben segítek az érzelmek kezelésében, új megküzdési stratégiát, ha szükséges viselkedési mintát alakítunk, hogy a probléma valóban felszámolásra kerüljön.

2. Párkapcsolati tanácsadás, önismeret fejlesztése

Amennyiben egy összefüggő, régóta fennálló problémára keresitek a megoldást; szeretnétek felszámolni a konfliktus helyzetet, a veszekedéseket, a fájdalmas pillanatokat, az intimitás nélkülözését, az elhidegülést, vagy más problémát, akkor a párkapcsolati tanácsadáson való részvételt javaslom.

Az én feladatom az, hogy rávilágítsak a személyiségbeli eltérésekre, a számotokra működő megközelítési és kezelési módokra. Célom, hogy új nézőpontokat adjak, hogy ti, más aspektusból tudjátok vizsgálni saját gondolat- és érzelmi világotokat, tisztábban lássátok és értsétek egymást. A személyiségbeli különbözőségeitek által egyedi megközelítést igényeltek, így vizsgáljuk, hogy az eltérő gondolkodásmódban mi számotokra a potenciál.

Beszélgetéseken át jutunk egyre mélyebb megértésre, mely alapjaiban képes átformálni egymás megközelítését, elfogadását, és a reakciókban, cselekvésekben való megnyilvánulásokat. Kettőtök önismerete, fejlődése által visszaáll az intimitás, a bizalom, és a kiteljesedett párkapcsolat.

Egyetlen elengedhetetlen szempont van, mégpedig az, hogy mindkét fél megtalálja a saját motivációját, hogy jobbá legyen a párkapcsolata.

3. Kritikus döntések - együtt vagy külön?!

Fontosnak találom kiemelni ezt a részt, különös tekintettel a jelen statisztikai adatokra, mely szerint minden második házasság válással végződik. Egyre több az újrakezdő mozaikcsalád is.

Vannak kritikus helyzetek, amikor azt érdemes vizsgálni, az egyén szempontjából mi lenne a leghelyesebb döntés. Ez nehéz vállalás, nehéz élethelyzet. Ilyenkor különösen nagy segítség egy tanácsadó, aki képes tisztán látni, és láttatni a problémákat okozó forrásokat, és segít megküzdeni az élethelyzettel. Egy kritikus döntéshez jutni, vállani, és véghez vinni, érzelmileg hosszútávon megterhelő.

Kérj segítséget, hogy könnyebb legyen.

4. Szexuálterápia, tanácsadás

A) Szexuálterápia – az emberi és érzelmi problémákon túl, gyakori, hogy adott probléma átfedést képez a nemi életedben is. Így kialakul valamely szexuális zavar, ami kezdetben pszichésen és lelkileg érezhető, később pszichoszomatikus módon, testi tünetek is megjelennek, amit már nem lehet tovább halogatni, elfedni, elkerülni.

A szexualitás egy kapocs férfi és nő között, az intimitás része. Fontos foglalkozni ezen életterülettel is, hogy kiteljesedett, harmónikus párkapcsolatról beszélhessünk. A szexuálterápia révén, feloldjuk azon gondolatokat és érzéseket, amik zavart okozó tünetekhez vezettek. Részletesebben a Szexuálterápia menüpontban tájékozódhatsz.

B) Szexuális önismeret fejlesztése – elégedettek vagytok a nemi életetekkel, de tovább szeretnétek tanulni, fejlődni, egyénre szabott információk révén, szakértőtől? Szeretnétek megélni a szexualitás magaslatait?! Ezen találkozások során feltehetitek a kérdéseiteket, legyen szó az intimitásról, a szexualitásról, vagy segédeszközök használatáról, technikai ismeretekről.

Miért hasznos a párkapcsolati tanácsadás?

Pszichológiai és szexualitással kapcsolatos cikkeink