Szerelem a karantén alatt

Szerelem a karantén alatt

Hogyan lehet mégis megélni a szerelmet, a szeretettség érzését, napjainkban, amikor este 8-tól kijárási korlátozás van érvényben, gépfegyveres kommandósok, közterület felügyelet és a rendőrség „segítségével”.

Nagy a pszichés és a lelki nyomás mindannyiunkon. És közöttünk is vannak, akik jelenleg egyedülállók, és keresik a szerelmet, a kapcsolatot, vagy épp az elején tartanak. És vannak, akik távkapcsolatban élnek, és jelen körülmények között, alig tudnak találkozni.

Most leginkább, hozzátok szólok.

Tudni, hogy szeretve vagy, biztonságban vagy, nem egy könnyű érzés, főleg, ha a kapcsolat elején jársz, amikor még nincs meg a teljes elköteleződés, bár a vágy és a remény, ott pislákol.

Hogyan lehet szenvedéllyel, vággyal, és közben, korlátokkal élni?!

Szeretnélek időutazásra invitálni, hogy együtt fedezzük fel a régmúlt korszak báját, értékét, és a benne rejlő romantikus pillanatokat. Emlékszem, amikor fiatal voltam, még kézzel írtuk egymásnak a leveleket, és alig vártuk, mikor hozza a következő levelet a postás. 1-2-3 heti levélváltásban beszélgettünk. Emlékszem mennyire odafigyeltünk az írásképre, minden sor mondanivalójára, a mögöttes tartalomra, és az érzésre, ami olvasás közben járt át. Szinte hallottam, mintha ő mondta volna, és átjött, átéreztem. Tudtunk várni egymásra, nem volt kérdés, nem számított az idő és a távolság sem. Más volt a szeretettség, a vágy kezelése, és a megvalósítás lehetősége. Bíztunk a kimondott szóban, egymásban.

Amikor pedig találkoztunk, igyekeztünk kiszakadni a mindennapi körforgásból, és egymásra figyelni, hangolódni, érzékelni. Igyekeztünk teremteni a pillanatot, és tartalommal tölteni meg a perceket, az órákat, a napokat.

Aztán megváltozott a világ…. Mondhatni, azóta is folyamatosan változik a világ.

Ma, általánosságban, arra sem szánunk elég időt, hogy figyelemmel megírjunk egy levelet, és a küldés gombra nyomva, azonnal érkeztetve a másik félnek, néha csak tőszavakban beszélünk, és sorokban kommunikálunk, már-már elvárva, hogy a másik értse, mi van a fejünkben. Ritkán kezeljük fontos vagy értékes momentumként, a másik fél gépelt gondolatait. Talán, a monitoron keresztül, nehezebb átérezni a másik mondanivalóját, és a sablon karakter sem enged közelebb kerülni….

A chat nem tett mást az emberekkel, mint a felszínességre, a gyors elérhetőségre szoktatott minket. Egyszóval a figyelmetlenséget tanítja, és azt az elvárást, hogy a másiknak elérhetőnek kell lennie. Nem kell várakozni. Így nehézzé vált, akár néhány órát is kibírni a másik online jelenléte, figyelme nélkül.

A romantika, a romantikus gesztus pedig, áthelyeződött tárgyakba, ami által igyekszünk kifejezni a szeretetünket, a törődésünket, az odafigyelésünket. Ma tárgyak kellenek ahhoz, hogy érezzük a másikat, és emlékezni tudjunk, milyen jó vele. Ma néha tárgyakra van szükség, hogy az emberi figyelmetlenségünket kompenzálni tudjuk.

Egyszerűbb, kézzel fogható, amolyan „bizonyítéka a szerelmünknek” típusú materialista gondolkodásra ösztökélő folyamat zajlik. Nem mondom, hogy nincs helye, sőt, nagyon is fontos, hogy ily módon is tudjunk adni, és elfogadni, értékelni. Csak közben, találjuk meg az egyensúlyt a valós, emberi és a tárgyilagosan kifejezett értékek között.

Adj magadból egy darabot

Azt gondolom, a minőségi, mély kommunikációnál, és hogy teljes figyelemmel vagyunk jelen, nincs nagyobb gesztus, és értékes, értékelni való pillanat. Mert magadból adsz egy darabot, amit egyetlen forint sem tud helyettesíteni. Ez a figyelem, gondolkodásmód, és hozzáállás tud tartani olyan kapcsolatot és kapcsolódást, ami megengedi, hogy a távolság, a hiány, a vágy, áthidalható legyen, arra az időre, amit ki kell bírni. Ehhez két ember kell, akik hajlandóak ezt adni és fogadni, teljes szívből, elszántsággal, félelmek nélkül. Mert hisznek önmagukban, és hisznek a másikban.

A hitben bizalom, szeretet, és elfogadás van. Higgy te is, magadban!

Bízom benne, hogy ez az időszak, különösen karácsony előtt, képes minket tanítani arra, hogyan helyezzük át a figyelmünket a szeretteink irányába, leendő párunk, partnerünk irányába, és hogy képesek legyünk értékelni azt is, ha csak telefonon, és online érhető el a másik. Hogy nagy odafigyeléssel, így is építhető és formálható a kapcsolat. Tudva, hogy ez egy szakasz, ami után jön majd másik.

Hogy képesek legyünk kitartani, bízni, és hinni, egymásban, és az emberi értékekben. Abban, amit csak két ember, egyéni és közös elhatározásból képes, egymás számára teremteni, miközben önmagukban is megélik a férfi és a női minőséget, magát, a lélekben kapcsolódást.