A reaktív, vagy proaktív, angol nyelvből átvett szavak, a viselkedésünkre, cselekvéseinkre, hozzáállásunk mikéntjére utalnak. Minél érettebbé és tudatosabbá válunk, annál inkább választjuk a proaktív cselekvést, azaz, nem a körülményeink „áldozatai” vagyunk, hanem aktív cselekvőként tudjuk élni az élet, olyan emberként, aki tisztában van a választás szabadságával és a döntést követő felelősségvállalással.

De nézzük a két szót, külön-külön.

A reaktív szó széttagolva:

react=reagál, szóból ered, a ragozott formája a re+active, azaz reagál valamire, cselekszik.

A re- rag a pre=elő, megelőző szót jelenti, így a reaktív kifejezés azt foglalja magában, hogy megelőzőleg létrejött egy külső, környezeti hatás, amire válaszolva, reagálunk. Tehát van egy megelőző, külső inger, amire mondhatjuk, reflexszerűen reagálunk.

Például:

  • A párom horkol, nem hagy aludni. – Frusztrált leszek.
  • A főnököm kritizál, amiért nem tudom határidőre befejezni a munkát. – Szorongóvá válok.
  • A gyerek már megint hisztizik, mert nem érti, hogy…. – Mérges leszek.
  • Éppen lekéstem a buszt, az orrom előtt hajtott el. – Dühös leszek.

Ezek az érzések mind összefüggnek a tehetetlenség érzésével. Abban a pillanatban azt érezzük, nem tudunk cselekedni, csak a körülmények elszenvedői vagyunk. Érzések, melyekkel birkózni kell. De vajon a személyiségünk, az ismereteink képessé tesznek arra, hogy megbirkózzunk az érzéseinkkel és ez által a gondolatainkkal, tehát a cselekvéseinket/viselkedéseinket is számunkra hasznos irányba (tudjuk) fordítani?! Van-e az a tudatosságunk, hogy az első automatikus reakciónál megállunk, és megkérdezzük magunktól: „Miért így érzek?” „Miért ezt gondolom?” „Mit is akarok most csinálni (megnyilvánulás, viselkedés)?!” „Tudok rajta változtatni, jobbá tenni?” és végül, „Akarom-e?!” Ha a reflex inger kijutása előtt meg tudunk állni, és ezt az eszmecserét lefuttatjuk magunkkal, kapunk 1-2 másodpercet átgondolni, és talán, másként reagálni. Így tanulunk változtatni, proaktivizálódni.

Az emberi gondolkodás alapja saját történelme, az élete, az élettapasztalatai, melyek formálták, kialakították egyedi hitrendszerét (most felnőtt személyekről beszélünk). Ahány ember, annyi féle. Ezért is tartjuk annyira izgalmasnak az eszmecserét, a vitát egymás között. Ki, mit, hogyan gondol, és miben hisz, és hol az igazság? 🙂

Érdemes tudni, hogy az ember hitrendszert nem szokott gyökereiben változtatni (előfordul, akad rá példa, hogy történik, de oda nagyon meghatározó életesemény, elhatározás vezet – ám az is egy folyamat). Általában újabb és újabb „téglákkal” egészítjük ki, így életünk folyamán formálódik.

Az, hogy mi a hitrendszerünk, adja a gondolkodásmódunkat, melyből következnek az érzéseink.

Nézzünk egy példát 3 típusú emberrel. A megoldandó probléma: izzó csere.

A) Sima csiga! Felállok a székre, kicsavarom, beviszem a boltba, és veszek egy megfelelő foglalatút. – Érzés: elszánt, önbizalommal és várakozással teli, „megtudomcsinálni” attitűd.

B) Basszus! Kialudt! De mi lesz, ha megráz az áram, amikor kicsavarom?! Áh, és létrám sincs! Most mit csináljak?! – Érzés: „kétségbeesés”, önbizalom/tapasztalat hiánya, félszegség, bizonytalanság, aggódás. „nemtudomképesvagyokerá” / “kifogástkereső-elhárító” attitűd

C) Áh, kialudt. Kicsit sötétebb lett így a helység. De végülis így sem rossz. Meg lehet szokni. – Érzés: ignoráns/megalkuvó viselkedés, ugyanúgy a képtelenség érzése, csak másként hárítom a problémát „adaptálodomahelyzethez” / “nemislátomhogylenneprobléma” attitűd

Összefoglalva, képesnek tartjuk-e magunkat nem csak felismerni a helyzetet, de megoldani is. Mit erősítettek bennünk a szüleink, a családtagjaink, a barátaink, vagy más, a környezetünkben lévő emberek? Mit hiszünk el magunkról? Mire tartjuk képesnek magunkat? Mi a nagyobb – a félelem vagy a kíváncsiság?

Akiben sok a kétség, az elutasító, hárító gondolat, és ez tartósan fennáll, olyan érzésekhez is vezethetnek, mint a szomorúság, a depresszió, fóbiák megjelenése, irritáltság, vagy unottság. Negatív, lehúzó érzések, melyek rossz hatással vannak a mentális állapotra, melynek következtében a fizikai és lelki állapotra, azaz az egészségünkre is.

Akinél kialakul ilyen jellegű állapot, nevezhetjük a „várakozás” állapotának is. Vár a cselekvésre, vár egy döntésre, vár egy pillanatra (külvilágból érkező ingerekre). Mindaddig, amíg el nem jut oda, hogy a belőle fakadó rossz érzéseket és negatív gondolatokat egyedül saját maga képes átfordítani önmagában. Ha kell segítséggel, mások támogatása által.

A „várakozás” tudatosítással állítható meg, és általában külső segítséggel. A közösség megtartó ereje fontos, hitet, önbizalmat, támogatás tud adni, nehéz időkben különösen. Pont akkor kell leginkább a külső segítség, amikor az ember bekuckózik, és ki sem akar jönni a barlangjából.

Mit tehetek azért, hogy elhiggyem, nekem is menni fog, meg tudom csinálni?! Mi erősítheti az önbizalmam? – tegyük fel a kérdést.

Az első lépés, hogy kis lépésekben, tegyük ki magunkat megoldandó helyzeteknek. Olyan helyzetnek, ami által konfrontálódunk kell önmagunkkal, a gondolatainkkal, az érzéseinkkel, ami mind arra sarkall, hogy kezeljük saját kifogásainkat, és tegyünk egy lépést előre. Eredmény: sikerélmény. Visszacsatolás: tényleg képes vagyok rá! Változás: új idegrendszeri összeköttetések (neurogenezis), hormonális változás, stressz, kétség, aggodalom csökkenése, változó gondolkodásmód, pozitívabb életszemlélet.

Vagyis, eljutottunk a második szó értelméhez, ahhoz, hogy mit is jelent proaktívnak lenni.

A proactive angol szó jelentése = magától cselekvő, pro-aktív. Önmagából kiindulva, irányítja a cselekvéseit, a kitűzött cél elérése érdekében. Amit tud, megtesz, amit nem, elfogadja, hogy most, nem tud többet tenni. Elfogadja saját határait, tisztában van a képességeivel. Nem állít elérhetetlen célokat, sem saját destruktív, diszfunkcionális gondolatait nem görgeti önmaga előtt, akadályt képezve az előre jutásban.

Ugyanakkor, itt is, a legbelső mozgatórugó az egyén hitrendszere, ám azt pozitívan igyekszik használni. Gondolataiból, cselekvéseiből levonható, hogy vannak tervei, céljai, elvei, értékei…. van motivációja.

Az érzéseit is másként fejezi ki.

Például a buszon meglöki valaki. Nem feltételez szándékosságot, inkább megfigyeli, mi történhetett azzal az emberrel, jól van-e.

Viselkedésében felfedezhető a jó szándék, az önzetlenség, a kíváncsiság, a figyelem, a türelem, vagy a felelősségvállalás (a felsorolás nem teljes!).

Remélem, már ti is tisztábban látjátok, miért olyan fontos a folyamatos önvizsgálat, a tudatosítás, a pozitív életszemlélet, a proaktív életmód. Mind az egészségünk (fizikai, mentális, lelki) megőrzésében segít. Önmagunk ismerete segít megalkotni és tartani egy keretrendszert, melyet értékeknek, elveknek is nevezhetünk. Ezek védenek minket, és adják meg helyünket akár a társadalomban, akár a párkapcsolatunkban, családunkban.

Mind hullámzunk reaktív és proaktív reakcióink, cselekvéseink között. Mind elveszünk néha, majd újult erővel, felemelkedünk. Ami segíthet, ha van cél, ha van kivel megosztani a pillanatainkat, és ha képesek vagyunk önvizsgálatot tartani, erőfeszítéseket tenni a pozitív változtatás érdekében, irányában.

Remélem tetszett a cikk, és hasznosnak találtad. Ha a válaszod igen, kérlek, egy megosztással segíts eljutni egyre több emberhez.

Szeretnél többet tenni egészségedért, és a párkapcsolatodért? Vegyél részt előadásainkon, tanfolyamainkon.

Szívügyünk az egészség!

Köszönjük 🙂

Intim Terápiás Központ

Lacsny Éva

szexuálterapeuta