Ez is belefér? – kérdezzük a terapeutát

Facebook terápia - ezt a címet is adhattam volna

Személyes „élményeimet” osztom most meg veled, mint ember, és mint terapeuta.

Oda jutottam, muszáj hangot adjak, mivé tudnak emberek válni egy Facebook szocializálta világban. Vegyétek úgy ezt az írást, mint egy elgondolkodtató példát, az emberi viselkedésre és gondolkodásmódra. Felkavaró és tanulságos sorok következnek.

/Félreértés ne essék, hálás vagyok minden olyan megkeresésre, ahol látható, ha valaki komolyan gondolja. Teljes odaadással segítek, mert a szexuálterápia a hivatásom!/

Ám vannak kivételek. Minden hétre jut egy furcsa kérdés, aminek néha az értelmét is nehéz találni. De hátha…. – rakjuk össze közösen!

Klasszikus kérdések, mint „Vajon az baj, ha még nem voltam nővel?” vagy „Ön szerint kicsi a péniszem?” vagy „Van egy barna pötty a herezacskómon, meg tetszik tudni mondani, hogy ez mi?”, és még sorolhatnám.

Chat terápia - az új ágazat!

Vannak, akik azt gondolják, hogy bármely pszichológus, szexuálterapeuta, megszólítható ilyen jellegű kérdésekkel, és tud is mit kezdeni vele egy Facebook chatfal kontextusban. Sőt, két sorból, egy teljesértékű diagnózist, és még megoldást is tud adni, mindezt természetesen, pötyögve, személytelenül.

Az online terápia ugyan virágzik, de a „chat terápiára” is, úgy néz ki, erős igény mutatkozik.

Mit művel a FB, a közösségi média az emberi tudattal?!

Vagy azt is kérdezhetnénk, mi mit művelünk a saját tudatunkkal?!

Úgy látszik a közösségi média felület, felszínessé, érdektelenné teszi az embereket, és egy fals biztonságtudatot alakít a személytelenség által. Nem kell valójában vállalni önmagad.

Egyébként szuper dolog, felületet biztosít, gondolatok közvetítésére, megosztására, más emberekkel. De milyenek ezek a gondolatok?! – Általában felszínesek. Nincs lehetőség valós megmutatkozásra és kinyilatkoztatásra adott témában. És az az igazság, hogy az ember már nem is törekszik rá. Hisz minek! Úgysem akarunk többet olvasni, mint két sor. Fárasztó, és időrabló. Így két sorból szeretnénk táplálkozni, és mélyreható konzekvenciákat levonni, sőt, értelmezni embereket, élethelyzeteket, komoly témákat, sorsokat, érzéseket.

Hogyan mersz gondolatot formálni két sorban? Hogyan mersz visszaigazolást kérni két sorban?

Hogyan mersz mindezzel megelégedni?!

A képlet rendkívül egyszerű. Maradva a Facebook-os példánál, és a két soros bejegyzésnél – az igény csökkent, az ingerküszöb nőtt. Nem megoldást keresünk már, áh dehogy! A megoldás egy hosszú folyamat, és általában fájdalommal is jár. Azt pedig vállalni kell!

Csupán egy apró visszaigazolásra van szükség, két sorban, ami megmondja nekünk, hogy semmi baj velünk, tök rendben vagyunk, és úgy is jó, ahogyan csináljuk. Mert mindig vannak egyetértő (és ellenző) táborok. Elég megfogni azt az egyetlen, visszaigazolásra „tökéletesen” alkalmas szót, mondatot, ami megadja azt a fals érzetet, hogy nyugi, hátra dőlhetsz, minden a legnagyobb rendben van! Elhiszed! Bebeszéled magadnak!

Mit művel a FB, a közösségi média az emberi tudattal?!

Az emberi elme lenyűgöző, csodálatos gépezet. Rajongással telve tudom figyelni.

Az a két sor, ami megadta a zöld gombot a visszaigazolás érzéséhez, szépen elraktározódik a tudatban. Meg kell ragadni, mert tudjuk, hogy hiába óriási a probléma, és úgy nyomja a kis lábujjam, hogy minden nap belehalok; ma, mégis elhitetem magammal, hogy rendben vagyok. És itt válik szét a tudat. Egy része kapaszkodik abba a szóba, a másik része tudja, hogy hazudsz magadnak.

Ebből alakul egy belső kis titok, amit őrizgetsz. A titokból alakul egy szégyenérzet. Amit néha magadnak sem vallasz be, de mégis, annyira nem tudsz trükközni az elméddel, hogy ne lehessen tetten érni bizonyos szokásokban, viselkedési mintákban, reakciókban, gondolkodásmódban.

Hogyan alakul a szégyen?

Egyszerű. Nem vagy teljesen idióta, hisz a tudatod mindig párhuzamot von a társadalmi szempontokkal, és megmondja neked, hogy a problémád, az bizony nem fér bele, valami baj van veled. Tudod! De mégis, magad elől is rejtegeted, akár hosszú évekig is. Amikor már akkora a szégyenérzeted, hogy kezded saját magad távolítani a társadalomtól, a szociális élettől, és bizonyos szituációktól.

Kicsi, szűk, zárt burkot alakítasz, amiben, te, azt érzed, „biztonsággal” tudsz élni. Ezt a kicsi, szűk, zárt burkot, számos Facebook csoportban megtalálhatjuk, ahol megerősítésre, és visszaigazolásra tehetünk szert, kis jó érzésre, hogy nem, nem vagyunk egyedül a problémánkkal! Itt van még az a másik ezer ember. És helyesel, neked.

Kérdezted magad valaha, ki az az ezer ember?

Senkik. Ugyanolyan Facebook kép buborékok, és karakterek sokasága, mint te. Akik nem éreznek felelősséget, empátiát, és semmit, a te életedre, problémádra. (Ha éreznek, akkor is maximum 5 percre, majd mennek tovább.) Csak táplálékforrás vagytok egymás számára. Egyik csipeget a másik problémájából. De ez nem valós törődés, még a legjobb szándék ellenére sem.

Valós megoldást akarsz?!

Állj le visszaigazolásokkal, önámításokkal, önhazugsággal élni, és mielőtt egy szakembertől csak annyit szeretnél kérdezni, „Elég jó e a ……..?”, gondold végig, hogy kaphatsz-e rá valós választ, főleg a chat falon? Komoly ember, komolyan veszi önmagát, és komolyan foglalkozik az önismeretével, és a jelen problémáival.

A megközelítésen és a hozzáálláson van a hangsúly

Számomra a legfontosabb az emberi törekvés, az a szándék és üzenet, amely minden apró részletben megmutatkozik, amikor (meta)kommunikálsz. Légy önmagad hiteles és komoly képviselője. Ne csak önmagad számára, de bármely Facebook közösség számára is. Vedd felelősen önmagad, és embertársaidat is. Hogy legyen valami értelme és értéke bármely, megszületett és közvetített gondolatodnak.